{version 1.2}__________ You can't start the next chapter of your life if you keep re-reading the last one*

 

read_my_life

még egy lépéssel közelebb*

sajnos most is elég jó okom volt rá hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, mert elkezdődött a vizsgaidőszak, és nekem a biokémia és élettan szigorlat mellett még neurobiológia is maradt, mert évközben nem sikerült megajánlott jegyet szereznem belőle. ebből a 3 vizsgámból a neuro számított a legkönnyebbnek, szóval azt gyorsan le is tudtam még az első héten. aztán kezdtem gyűrni az élettant.... az élettannak is ugyan olyan nagy tétje volt sajnos mint anno januárban az anatómiának, mert ha ezt nem csinálom meg idén akkor jövőre nem mehetek 3. évbe hanem kezdem megint a 2. évet, de hát a faszom se fogja ezt mégegyszer végig csinálni - már elnézést a kifejezésért - mert nekem már ígyis nagyon elegem volt az egészből.
szóval június 10.-én mentem élettanból szigolatozni ami elég korai időpontnak számított, de hát úgy voltam vele hogy bátraké a szerencse. reggelről kezdődött az írásbeli beugróval, azon el kellett érni legalább 60%-ot ahhoz hogy szóbelizni mehess. hát én már itt eléggé izugltam, megírtam, aztán jöttek az eredmények és sikerült. itt az egyik szemem sírt a másik meg nevetett, egyrészt nagyon örültem, hogy elsőre sikerült a beugró, másérszt meg nagyon ideges voltam hogy nem akarok én még szóbelizni mert nem éreztem magamban annyira az affinitást hogy én most beszélgessek ott az élettanászokkal minden féle dologról. de hát az élet nem kívánságműsor, behívott az egyik tanár, kihúztam szépen a 3 kis tételem aztán kezdjük. a 3 tételből 2 az amolyan semmilyen nem volt, tudtam róla beszélni de nem volt a kedvencem, a harmadikat viszont nagyon szerettem és elég jól tudtam - legalábbis ezt hittem.
aztán elkezdődött szépen a felelet, elmondtam az első 2 tételt szinte hibátlanul, meg is lepődtem magamon hogy milyen jól sikerültek :D aztán jött a harmadik... teljesen biztos voltam a dolgomban mert azt éreztem az nagyon jól megy, aztán a tanár elkezdett kérdezgetni, egyre jobban elmerültünk a részletekben én pedig már annyira összezavarodtam, hogy azt sem tudtam kb hogy hívnak. még a tanár is megkérdezte hogy "Na mostmár eléggé sikerült összezavarnom magát?" hááát gondoltam nem kicsit... itt nagyon azt éreztem hogy most meg fog buktatni, aztán mondta hogy összegezve a dolgokat nem volt ez rossz, szóval egyezzünk meg egy hármasban. szóval hármas lett az élettan szigorlatom !!!! :D :D figyeltem az órámat, 55 percig feleltetett, vért izzadtam érte és a végén már az életemet is eluntam, de sikerült!!! :D
szóval most hatalmas nagy kő esett le a szívemről, el sem tudom mondani micsoda megkönnyebbülés, mert ez azt jelenti hogy szeptembertől hivatalosan is HARMAD ÉVES ORVOSTANHALLGATÓ VAGYOK !!!!!!!!! és örökre véget ért ez a rémálom amit másodévnek hívnak.... :D

image

image


igaz, hogy a biokémia szigorlatom még hátra van, abból majd csak június végén megyek vizsgázni, de azzal a tantárggyal szerencsére nem csúszhatok. ha sikerül idén, ha nem, akkor is 3. évbe megyek !!!! :D :D
szóval most pár napig pihenek és kikapcsolom az agyam, összeszedem magam a földről, aztán nekiesek még annak a fos bikémnek is.... ezek után már az sem fog ki rajtam!!

UI: vigyázat!! jövőre már fogakat fogok húzni! ;) :D

új kedvenc <3

2014.06.11. 23:15, ben.- Vissza a bloghoz
1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2014.06.13. 19:35
Ildy

Én a foghúzást nem díjazom, a többi majd érdekel hahaha :DD Olyan jó látni, hogy ilyen szépen haladsz előre, annyira emlékszem még, mennyit izgultam érted, és, hogy kinek a ponthatárát néztem a sajátomén kívül :DD Annyira jó, hogy egyenesen haladsz álmaid megvalósítsa felé :)) Most már várjuk a postokat, ha az a biokémia nem annyira horror .. :)) bár a neve......:DDD <3

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
 

" I hated every minute of training, but I said, 'Don't quit. Suffer now and live the rest of your life as a champion.' "

 

 

 
 


 

“Egyikünk élete sem könnyű. És akkor? Legyen bennünk kitartás, és mindenekelőtt bízzunk önmagunkban. Hinnünk kell benne, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és ezt a valamit - kerül, amibe kerül - meg tudjuk valósítani.”

 

 

site
ben.-
home
book

 
 
  
 
 
 

 

Gabriel & Ninaa & Aaxi  & Slytine & Mido  & Andzse

 

ne jelentkezz. ide születni kell !

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre